Községek Magyarországon
fejlec

Nagyberki község

Adatok

Régió: Dél-Dunántúl
Megye: Somogy megye
Kistérség: Kaposvári kistérség
Lakosság: 1551 fő
Terület: 21.74 km2
Népsűrűség: 71,34 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 82

Fekvése

Története

Nevezetességei

Vigyázó-kastély Vigyázó-kastély

Az 1760-as években került a Schmiddeg családtól a Vigyázó család tulajdonába, a hozzá tartozó magtárral együtt. A kastély műemlék, a magtár műemlék jellegű épület. Tulajdonjoga 1980-ban került a Községi Tanácstól át a SM.-i Tanácshoz, és ekkortól került ide a SM.-i Levéltár kihelyezett anyaga, illetve ekkor, a ’80-as évek elején újították fel az épület. Levéltárként 1985-ben nyitották meg, adták át, ahol azóta földhivatali iratokat, községi tanácsi, termelőszövetkezeti iratokat tárolnak. 1986-tól – mint a SM.-i Levéltár legújabb kori osztályát. – megnyitották a kutatók számára is. A kastély alapterülete 1.100 m2 . A park területe 2 hektár – mely természetvédelmi terület a benne lévő, sajnos már csak néhány darab ritka fafajtára, cserjére tekintettel –, rajta egy kultúrházzal, megmaradt a helyi Önkormányzat tulajdonában. Az önkormányzatok jelenleg eladásra hirdetik az épületeket ill a parkot is.

Kata-hegy és Szalacska-hegy

A községtől délre 3 km-es távolságba helyezkedik el a kiváló a kiváló mikroklímájának köszönhetően a harmonikus, zamatos borokat termő Kata-hegy ill. mellette a Szalacska-hegy melyek országos jegyzékben szereplő bortermő helyek. A szép, rendezett pincékben kiváló borok érlelődnek, melyek a túrázni, kirándulni vágyók részére rendelkezésre állnak. A főbb termelt fajták: olaszrizling, királyleányka, zöldvertelini, kékfrankos, zweigelt és a merlot. Minden év tavaszán – a környező községekkel közös Hegyközség által rendezett borversenyen – hozzáértő, vizsgázott borszakértők minősítik a borokat. Június közepén itt rendezik meg – szentmise keretében, mivel Szalacska védőszentje páduai Szent Antal – az Antal-napi hegyi búcsút, az 1773-ban barokk stílusban épült római katolikus, műemlék jellegű kápolnánál, mely Szalacska legmagasabb pontján áll. Aki szereti a jó borokat, a friss tiszta levegőt és meg akarja ismerni az itteni hegyi gazdák vendégszeretetét, az látogasson ki a Kata- vagy Szalacska-hegyre, melyet végig karbantartott, kővel szórt úton közelíthet meg.

Sport

  • Kaposvölgye VSC

Következő községek

Nagybörzsöny | Nagybudmér | Nagycenk | Nagycsány | Nagycsécs | Nagycsepely | Nagycserkesz | Nagydém | Nagydobos | Nagydobsza | Nagydorog | Nagyecsed | Nagyér | Nagyesztergár | Nagyfüged | Nagygeresd | Nagygörbő | Nagygyimót | Nagyhajmás | Nagyhalász | Nagyharsány | Nagyhegyes | Nagyhódos | Nagyhuta | Nagyigmánd | Nagyiván | Nagykálló | Nagykamarás | Nagykanizsa | Nagykapornak | Nagykarácsony | Nagykáta | Nagykereki | Nagykökényes | Nagykölked | Nagykónyi | Nagykőrös | Nagykorpád | Nagykörű

További községek

Tiszacsermely | Bodroghalom | Sótony | Jéke | Olasz | Szendehely | Baksa | Pócsa | Hács | Damak | Zádorfalva | Kára | Nagyhalász | Fülesd | Dötk | Mezőladány | Liptód | Felsőszentmárton | Regöly | Fegyvernek | Gyód | Dág | Újiráz | Böhönye | Beret | Balmazújváros | Máriahalom | Potony | Enying | Galambok | Balatonakali | Csókakő | Husztót | Rábagyarmat | Liget | Csököly | Tékes | Nyáregyháza | Szomolya | Magyarkeszi | Kamond | Gánt | Daraboshegy | Kemence | Kistelek | Péteri | Zsámbok | Szakoly | Dány | Lajoskomárom